118. fejezet

 Emily

Eric szemszöge

 

Reggel a telefonom rezgésére keltem.

-A francba! –néztem rá. –Basszus hívnak! –vettem fel.

-Eric hallgat!

-Szia, jó reggelt! Van egy fantasztikus hírem.

-Mi az?

-A turnéd csak egy hét múlva indul addig a családoddal lehetsz.

-Ezaz. Köszi Thomas.

-Szívesen szia!

-Kicsim, kapj el. –ugrott Sziszi a hátamra.

-Gyere!

-Jó reggelt! –mondta nevetve.

-Neked is! Van egy csudi jó hírem.

-De jó én szeretem a csudi jó híreket.

-Egy hét múlva megyek csak el. És megfojtasz!

-Bocsi. –szállt le. –Ez fantasztikus!

-Kicsim. –csókoltam meg. 

-Szomjas vagyok. –mondta Sziszi és ott hagyott a szoba közepén. Visszabújtam az ágyba, és a fejemre húztam a takarót.

Sziszi szemszöge

Amikor felértem a paplan alatt egy nagy kupacot láttam.

-Eric, hol vagy? Kicsim? –ekkor felemeltem a takarót és egy mosolygós arc nézett rám vissza.

-Kukucs! –húzott oda magához.

Eric szemszöge

Sziszi a csuklóimat az ágyhoz szorította, és csókolózni kezdtünk.

-Imádlak! –suttogta halkan, és az orromra adott egy puszit.

-Ha tudnád hogy én még jobban! –csókoltam meg. 

-Sziszi! –rohant be Emily.

-Terhes vagyok! 

-Hogy mi? –nézett Emilyre.

-Terhes vagyok!

-Úristen! Ez csodás! –ölelték át egymást. 

-Eric mit szólsz hozzá? –nézett rám Sziszi.

-Gratulálok! –öleltem meg.

-És ti mit csináltatok? –kérdezte.

-Hát semmit! –csókoltam meg Sziszit.

-Eric, Sziszi! –jött be Zayn. –Úristen! –kapkodta a levegőt. –Úristen!

-Tesó, nyugi én ezt már átéltem. –nyugtattam meg.

-Terhes vagyok. 

-Te? –kérdezte Sziszi.

-Nem bocs már beszélni se tudok. Emily terhes.

-Ez így jobban hangzik. –mondta Emily.

-Ugye kicsim? –ekkor oda szaladt az ablakhoz és kinyitotta. –Mindenki tudja meg, hogy az én Emilym terhes!

-Cshh! Te hülye! –mondta Emily.

-De á!

-Zayn, nyugodj már meg! –ültem le az ágyra, és a mellkasomhoz kaptam.

-Jól vagy kicsim? –guggolt le Sziszi.

-Igen, csak nem tudom. –Sziszi megölelt és az ölelésébe simultam, régen nem kaptam ennyire meleg és jól eső ölelést.

-Apa! –jött be Melody.

-Igen, Aranyom?

-Mit fogunk ma csinálni?

-Hát anyut kérdezd, ő itt a főnök! –mondtam.

-Anyuuuuuuu?

-Mit szeretnél csinálni? –kérdezte.

-Menjünk beszéljünk a Mikulással!

-Kicsim… -vettem az ölembe. –Tudod a Mikulás innen nagyon messze lakik, és egy évbe egyszer jön csak el.

-Miért?

-Azért mert a rénszarvasoknak piheni kell hiszen egy éjszaka alatt repülik át az egész világot. –mondtam.

-És én fogok vele találkozni, amikor ide jön.

-Sajnos nem, mert a Mikulás csak éjszaka jön, amikor te már alszol. Leül és beszél velünk, hogy milyen kislány voltál, és akkor itt hagyja azokat az ajándékokat amiket kértél.  –fejeztem be a mondatomat és Melody nekem döntötte a fejét.

-Sajnálom, Kicsim. –mondtam.

-Nem baj. Megyek mesét nézni. –szaladt el. 

-Melody, olyan kis angyal. –ábrándozott Emily.

-Igen, az! –mondta Sziszi miközbe a lábamra ült. –Te nem vagy beteg? –fogta meg a homlokom. 

-Nem hiszem. –nyomtam egy puszit az arcára.

-De szerintem hőemelkedésed van.

-De jól vagyok!

-Tényleg? –ment a lázmérőért.

-Igen.

Emily szemszöge

 

-Rossz pár! –súgtam Zaynek.

-Hát azok!  -mondta nevetve.

-Most rajtunk nevettek? –kérdezte Eric.

-Nem. –vágtuk rá.

-Igen. –fordult meg Sziszi.

-Basszus lebuktunk. –nevettünk.

-Jaj, te! –csókolt meg Zayn.

-Na lázas vagyok? –kérdezte Eric Sziszitől.

-Nem. –nyomott egy puszit Eric homlokára.

-Miért kell velem veszekedned? –csókolta meg Sziszit.

-Mert szeretlek.

-Tudom, Kicsim.

-Na, mi megyünk. –mondtam.

-Oké. Sziasztok. –köszöntek el.

Eric szemszöge

Sziszi zokogva borult a mellkasomra.

-Mi a baj? Kicsim, jól vagy? –öleltem meg.

-Persze. –törölte le a könnyeit. –Nem akarom, hogy elmenj.

-Én se, de muszáj. –csókoltam meg.

-Tudom, de ez…

-Milyen Kicsim?

-Nem, jó féltelek.

-Mitől? Csodás életünk van! –csókoltam meg.

-Igen, Eric! –húzta végig az úját a hegen.

-Kicsim, ez már nagyon régi ügy nyugodj meg. Minden rendbe jött. –pusziltam meg.

-És minden rendben lesz?

-Igen, és hazajövök. –csókoltam meg.

 -Biztos?

-Igen, kicsim!

-Apu, anyu! –jött be Melody.

-Mi a baj? –kérdezte Sziszi és átölelte.

-Aludhatok, itt nálatok?

-Hát, persze.

Elmentünk fürödni Sziszivel. Amikor mentünk vissza felé Sziszit felvettem és úgy vittem be a szobába.

-Anya, lehet egy kérdésem?

-Igen?

-Neked, apu volt a mesebeli herceg?

-Igen, kicsim Ő volt!

-Apu, és neked is anyu volt a királylány?

-Igen, persze. –csókoltam meg Sziszit.

-Aszta, és ki a ti királylányotok? –kérdezte.

-Hát te. –pusziltuk meg.

1 héttel később

-Kicsim, mindent bepakoltál? –kérdezte Sziszi és átölelt.

-Igen. –csókoltam meg.

-Úgy szeretlek. –dőltünk el az ágyon.

-Én is Kicsim. (…)