119. fejezet

 Bárcsak itt lennél

 

 

 

 

Eric szemszöge 

A turné a próbák jó hangulatba teltek és minden állomáson egy hatalmasat buliztunk. Jó volt a Saade Team-mel dolgozni.

 

Utolsó nap reggel

-Hé, Eric!

-Szia, Alex! –álltam föl.

-Jól vagy? –kérdezte.

-Nem tudom. –túrtam a hajamba.

-Gyere induljunk a reptérre.

-Oké. –fogtam meg a táskám.

Repülőn

Egy nagy robajt hallottunk, és a gép elkezdett rázkódni, mindenki nagyon megijedt, a nagyobbik húgom sétált el mellettem.

-Norah! –ragadtam meg a karját.

-Eric!

-Te mit keresel itt? –kérdeztem aggódva.

-Barátnőimmel voltam Norvégiába. Eric mi történik?

-Ülj le, nem tudom. –öleltem szorosan magamhoz.

-Félek.

-Tudom.

Ekkor már olyan gyorsan zuhantunk, hogy Norah elvesztette az eszméletét, már én is szédültem, ekkor becsapódott, ekkor minden elsötétült egy szép fekete ruhás lányt láttam.

-Gyere, már várunk!

-Nem! –makacskodtam.

-Miért?

-Mert nekem még itt dolgom van!

-Pedig már várnak! –mutatta a háta mögött lévő tájat, és mutatta a rút valóságot. Mutatott engem. Arcom tele volt vágás nyomokkal, a szám fel szakadt, és az élettelen húgomat öleltem.

-Miért teszitek ezt velem? –töröltem le a könnyeimet.

-Szia Eric! –jött oda hozzám egy gyönyörű fehér ruhába Norah.

-Ne! Hugi! Hallod ne hogy ott hagy Anyuékat. –térdeltem le.

-Hidd el, hogy nem szeretném.

-Gyere! –ragadtam meg a karját, és visszarántottam a valóságba.

Sziszi szemszöge

-Gyere Kicsim? Átmegyünk Emily néniékhez és te ott alszol mi meg filmet nézünk!

-Hello! –mentem át.

-Na ki jön Zayn bácsihoz? –vette át tőlem Melodyt Zayn.

-Köszi.

Emily bekapcsolta a Tv-ét. 

„Kedves nézők! Most kaptam a hírt, hogy a Norvégiból Svédországba tartó gép lezuhant és nincs túl élő. Az utas lista szerint a híres popsztár Eric Saade is a gépen volt pár táncosával, és a húgával. Még csak az egyik kapitánytól tudtam meg információkat most kezdik a mentési munkálatokat!”

-Eric, itt hagyott! –borultam a földre.

-Sziszi! –ölelt át Emily.

-Mi történt? –kérdezte Mimi.

-Eric MEGHALT! –mondtam.

-Úristen! Sziszi! Úgy sajnálom!

Eric szemszöge

Norah arca vérzett és én is. Ömlött belőlem a vér.

-Norah hallasz?

-Mi történt?

-De jó, hogy itt vagy. Maradj itt! –álltam fel.

-Alex!

-Mi történt? –nyitotta ki a szemét fájdalmasan.

-Lezuhantunk!

Ahogy mentem hátra csak holtesteket láttam.

Émelyegtem.

Elsötétült minden!

Arra ébredtem, hogy egy mentős kelteget.

-Visznek egy kislányt? –kérdeztem.

-Nem tudok róla, de maradjon csöndbe és csukja be a szemét, csúnyán felszakadt a mellkasán a heg, nem is értem, hogy tudott odébb menni.

Mr. Joe szemszöge

-Mr. Joe súlyos sérülésekkel hozzák Ericet! –mondták be.

-A francba! –a betegem furán nézett rám. –Nekem mennem kell! –rohantam el.

-2milli morfiumot! –mondtam és Eric hasába nyomtam.

-Milyen sérülései vannak? –kérdeztem a mentőst.

-Felnyílt a heg, és eltört 3 bordája ami át szúrta a gyomrát. Meg az agya meg telt vízzel.

-Remek. Készítsék a kettes műtőt! –rohantam be Ericcel. Most minden másodperc számított. Az egyik asszisztens leborotválta Eric haját.

-A francba Eric! Szívmasszást! –mondtam.

Egy egészséges 26. éves fiút látni a műtőasztalon az életért küzdeni, látom, hogy küzd arcán néha az izmok összeszorulnak.

-Összeomlik! –mondta az egy rezidens.

-Bassza meg! –hagyta el a számat. 

-Sajnálom Eric! –mondtam és megsimogattam a kezét.

5 órát volt a műtőbe és onnan is az intezívre vittük.

A munkaidőm leteltével bent maradtam nála.

-Ha jobban leszel, felhívom Sziszit. –mondtam.

Úgy aggódtam Ericért mint a saját fiamért.

Sziszi szemszöge

Melody Emilyéknél maradt.

Haza mentem, ha lehet ezt még itt nevezni nem nyújt biztonságot nem ad semmit nem kapok szeretett.

Eric helyére feküdtem és az egyik pólóját öleltem magamhoz. Miért? Ki tudja olyan Ő illata volt. Nem bírtam sokáig álomba sírtam magam sírtam?! Zokogtam.

Az ágy fölött beszédet hallottam Eric szomorúan édes hangját.

-Kérlek, hagyj köszönjek el TŐLE! Belehal ha nem búcsúzom el!

-Hát jó! 3perced van semmivel sem több!

-Megértettem!

Nyitódott az ajtó.

Féltem!

-Kicsim. –cirógatta meg az arcom.

Kinyitottam a szemem a kedven pamut pulcsija volt rajta. Szép szürke. Nagyon sokszor hordtam én, de soha nem szólt sőt inkább csak azt mondta, hogy szereti, ha Sziszi illata van.

-HAZUDTÁL! –vádoltam meg. –NEM TARTOTAD BE A SZAVAD, HOGY HAZA JÖSZ! –sírtam. –A FRANCBA IS ERIC HAZUDTÁL!

-Tudod mindent meg tettem volna, hogy betarthassam.

-Eric veled szeretnék lenni.

-Majd leszel! Hívd fel Mr. Joe-t ő segít!

-Ezt-ezt hogy érted?

-Csak hívd! Mennem kell lejárt az időm! Örökké veled leszek! Szeretlek Szívem.

-Jó! Szeretlek.

Eric eltűnt. Eltűnt az arca a teste a haja és az illata.

-Vigyázz rá! –hallottam.

De felkeltem és egyből Mr. Joe-t hívtam.

-Haló!

-Hallottad, hogy mi történt!

-Igen! De van egy jó hírem Eric a táncosok és a húga él.

-Te most csak viccelsz?

-Nem gyere be! Él igaz, hogy nincs eszméleténél, és gépekre van kötve a tegnapi nap folyamán, 5 műtéten esett át. De szerencsére jól bírja.

-Megyek! –tettem le a telefont.

Felöltöztem és amilyen gyorsan, csak tudtam, oda vezettem.

-Hol van, Mr. Joe? –rohantam oda a recepcióhoz.

-Szia, Sziszi! Itt jön!

-Köszi, szia!

-Mr. Joe! Eric, hogy van?

-Gyere! –húzott maga után.

Egy sötét folyosón voltunk.

„Boncterem” –olvastam a kiírást.

-Eric? –akadt el a hangom.

-Nem itt van, csak erre lehet eljutni hozzá.

-Oké. –nyugodtam meg.

Amikor beléptünk Erichez a mellkasára tett kezekkel feküdt.

Eric szemszöge

Megpróbáltam kinyitni a szemem, de meglepően tapasztaltam, hogy még le van ragasztva. Szörnyű fájdalom járta át a testemet. A fejemtől kezdve mindenem fájt.

Nyitódott az ajtó.

-És még milyen műtét volt? –hallottam egy lágy simogató hangot, Sziszi hangját.

-És még egy agy műtétje.

-De minden oké?

-Ha felkelt megnézem.

Megpróbáltam a kezemet mozgatni, de még olyan szinten elvoltam zsibbadva, hogy nem nagyon ment.

-Nézd, megmozdította a kis ujját. –mondta Sziszi.

-Akkor leveszem ezeket. –mondta Mr. Joe és levette szememről a ragtapaszokat. 

 -Eric! –borult a mellkasomra Sziszi. 

A kezemet a hátára tettem.

-Kicsim! –mondtam rekedten.

-Eric! –lepődött meg, és megszorította a kezem. –Hát te élsz? –csókolt meg.

-Igen.

-Eric érzed ezt? –kérdezte Mr. Joe.

-Igen, de nagyon kicsit.

-Az nem baj, azon majd a gyógytornász segít.

-Kicsim, mindenre emlékszel?

-Igen. De á! Szörnyen fáj mindenem.

-Akkor itt hagylak titeket! –mondta Mr. Joe.

-Az én kis Chuk Norrisom. –mondta Sziszi.

3-4 héttel később

Már annyira megerősödtem, hogy elkezdődött a gyógytorna. Először ilyen vizes torna volt, és Sziszi is bejöhetett velem.

-Próbálja meg mozdítani a lábát. –mondta.

-Nem megy, pedig pórálom. –mondtam magamba zuhanva.

-Várj, itt vagyok! –úszott oda Sziszi. –Kérhetek 2percet? –kérdezte.

-Igen. –ment ki.

-Kicsim próbáld meg! –fogta meg a derekamat és tartott.

-De nem megy! –végig húztam a kezemet a haján és a homlokomat az övéhez nyomtam.

-Próbáld meg. –nézett a szemembe. –Kérlek!

-Jó, csak miattad! -csókoltam meg.

Ekkor sikerült megmozdítanom.

-Úristen! –csókolt meg Sziszi.

A torna után a szobába feküdtem és beszélgettem Sziszivel, amikor Emily és Melody és Jake jött be. 

-Apu! –ugrott az ágyra Melody.

-Szia, Kicsim! –pusziltam meg az arcát.

-Hogy vagy? –kérdezte.

-Jól, köszi! És te királylány? –fogtam meg a kezét.

-Jól, apu!

Jake rám nézett és megforgatta a szemeit.

-Mi a baj? –kérdeztem tőle.

-Semmi. –borult a nyakamba.

-Jól van! Itt vagyok! –tettem a kezem a hátára.

-Szeretlek Apu!

-Én is Jake! Én is!

Sziszi leült a másik oldalamra és magához húzta a kezemet.

-Mi a baj? –fordultam felé.

-Semmi, csak nem hiszem el, hogy élsz! –nézett a szemembe.

-Cshh! –ültem föl.

-Apu, ide feküdhetek? –kérdezte Melody.

-Persze.

-Apu, ez mi? –fogta meg a lélegeztető gép csövét ami az arcomon volt.

-Tudod, ha valaki nem tud rendesen levegőt venni, ezzel segítenek rajta.

-És ez mi? –mutatott a mellkasomon lévő kis tappancsokra.

-Hát, ha valakinek figyelni, kell hogy, hogy dobog a szíve.

-És ez mi? –mutatott a branülre ami a kezembe volt.

-Ha olyan gyógyszert adnak valakinek, aminek nincs tabletta vagy szirup formára azt így oldják meg. Tudod?

-Most már igen.

-Melody, mi leszel, ha nagy leszel?

-Orvos, hogy meg tudjam menteni apát!

-De cuki vagy! –pusziltam meg. –Kicsim, visszaengedsz, mert fázom.

-Persze, gyere apu!

-Gyertek, menjünk, hogy apu tudjon pihenni! –mondta Emily.

-Sziasztok! –feküdt vissza.

-Sziszi?

-Igen?

-A többiekről tudsz valamit?

-Igen, jól vannak…

-És Norah?

-Kicsim róla semmit nem tudok.

-Meghalt? –töröltem le a könnyeimet.

-Nem, kicsim él még! –ült fel mellém az ágyra.

-Sziszi, én… én félek!

-Mitől?

-Hogy nem megyek haza.

-Naa, hé, haza jösz. -ölelt magához Sziszi.

December 24.

-Eric Khaled Saade! –jött be Mr. Joe.

-Igen? –ültem föl.

-Hazamehetsz!

-Mi?

-Tökéletesen, jól vagy. Mehetsz!

-Látod Sziszi meg mondtam, hogy én vagyok a KFT! –csókoltam meg.

-Igen, te megmondtad. –csókolt meg.

-Eric! –lépkedett be a húgom.

-Norah! –ültem föl az ágyamon.

A nyakamba borult és elkezdett sírni, ahogy én is.

-Eric! -jött be anyum.

-Szia! –néztem föl.

-Kicsim. –borult a vállamra sírva.

Egy melegkéz érintését éreztem a hasamon. Nem másét, mint Sziszi kezét éreztem.

Pár óra múlva /Otthon/

Amióta haza értünk, csak az ágyba fekszek, hol Melody jön be, hol Jake vagy Sziszi.

Most éppen Jake volt velem.

-Hogy megy a suli? –kérdeztem, de csak ült egy széken és bámulta a födet. –Jake, minden rendben? –mentem oda hozzá.

-Nem, apu nincs! –állt föl, hogy átadja a helyét nekem.

-Köszi. –ültem le.

-Tudod, nagyon megijedtem amikor hallottam, hogy meghaltál, anyu is sírt velem.

-De élek! Nyugodj meg! –öleltem meg.

Sziszi nyitott be óvatosan és halkan.

-Jake, megy az így jártam anyátokkal. –suttogta.

-Jó, megyek. –ment ki a szobából.

Sziszi oda sétált, hozzám, és a kezét nyújtotta.

Mélyen a szemébe néztem, láttam, hogy teljesen kisírta. Szemei vörösek voltak.

-Jaj, Kicsim, ezt miattam tetted? –fogtam meg a kezét ami tele volt vágás nyomokkal.

Nem szólt semmi, csak sírt és sírt.

-Válaszolj már! Baj van? –kérdeztem kétségbe esetten.

A nyakamba borult és sírt.

-Elmondod, hogy mi a baj?

-Majdnem meghaltál! –puszilt a nyakamba.

-Kérlek ne sírj! Akkor én is szomorú leszek. –mosolyogtam rá.

-Jó. –nyugodott meg. –Gyere.

Elsétáltunk az ágyhoz. Segített lefeküdni, és oda bújt hozzám.

-Melody?

-Már alszik. –csókolt meg.

-Rendben.

-Basszus Eric! –kelt föl.

-Mi a baj?

-Injekciót nem adtam be. –szaladt ki, de pár pillanat múlva már vissza is jött. –Úgy sajnálom! –nyomta a hasamba.

Nem tudtam válaszolni, mert bent tartottam a levegőt, de ahogy kihúzta válaszoltam neki.

-Nem baj kicsim. Tudom, hogy ezt kell csinálnod. –nyugtattam meg.

Visszabújt mellém és átölelt.

-Jó éjszakát Kicsim! –fordultam felé, és meg csókoltam.

-Neked is, Édes. –ölelt át.

Így aludtunk el végre ketten, itthon az ágyunkba.

Ahogy haza kerültem napról napra gyógyultam fölerősödtem. Sziszi nagyon sokat segített. Első időbe szinte csak Sziszire támaszkodtam. Aztán egyre függetlenebbé váltam.

Nagyon sokat köszönhetek Sziszinek. Melodynak és Jakenek meg mindenkinek, aki elviselte a lehetetlen viselkedésemet.

Ahogy meggyógyultam meg csináltam a Pop Explosive DVD- jét és ezek után visszavonultam, elkezdtem Emilynek és Miminek dalokat írni. Sziszinek és nekem is húszon évesen összejött az élet együtt vagyunk, és van egy gyönyörű 4 és fél éves kislányunk. 

 

TO BE CONTINUED