65 fejezet

Go Svédország/1 rész/

Eric szemszöge

-Sziszi, édesem. –keltegettem apró csókokkal.

-Hagyj! –nyögte ki az orra alatt.

-Ha le akarod késni a gépet, és egy csomó időt a kényelmetlen székeken ülni akkor hajrá. Ezt akarod?

-Igen.

-Én meg szeretnék még lehetőleg ma hazakerülni úgy hogy gyerünk. –húztam ki az ágyból.

-Eric, ne hallod. Süket vagy?

-Nem, csak ideges.

-Állj, le ez fáj, Eric! Engedj el. Erőszakos barom. –ütötte meg a kezem, és kiült az ágy szélére.

-Szívem, nem akartam.

-Mondd, másnak engem nem érdekel!

-Mi a baj Kincsem? –néztem a két szemébe.

-Semmi, megyek felöltözök. –ezzel ott hagyott. Magamba roskadtam, mivel bántottam meg?

-Menjél vas macsó! El kell érni a gépet. –mondta a hátam mögül gúnyosan.

-Vas macsó, hmm?

-Eric, nyomás. –mutatta az ajtót.

-Oké-oké, megyek. 

-Kösz. 5 perc alatt el is készültem. Összeszedtük a maradék cuccot és elindultunk a reptérre. Sziszi, amíg nem értünk oda nem szólt hozzám.

-Elmondanád, hogy mi bajod? –kérdeztem tőle.

-Nem. –vágta rá automatikusan

-Sziszi, ha nem mondod el nem, tudok segíteni.

-Na jó. Az, hogy mindenki azt hiszi, hogy te egy hűtlen barom vagy, mert Molly terhes.

-De, ez hogy jött ide.

„A Svédországba induló gép nem sokára felszáll”

-Menjünk. –mondta Sziszi.                                                    

-Addig nem, amíg nem mesélsz el mindent.

-Majd a gépen, úgy is két órás út.

-De ott mindent megegyeztünk.

„Svédországból ide tartó járat lezuhant. Pár óra múlva egy busz fogja elvinni önöket, vagy egy másik gépet iktatunk át ide. Tájékoztatni fogjuk magukat. Elnézést a kellemetlenségért.

-Hát, ez nagyon jó. –ültem le egy székre.

-Szegény emberek. –ült le könnyes szemmel Sziszi.

-Nem is ismerted őket.

-De, Eric családok lehettek rajta. Gyerekek. Nem érzed át? Ha most jöttünk volna akkor mi is zuhanunk.

-De átérzem, tudom. És igen mi is lehetünk, volna rajta, vagy éppen Emilyék. De nem ők ott mi itt vagyunk, nyugodj meg. –töröltem le a könnyeit.

„Nem, tudunk gépet indítani, ezért busszal kell menniük. Jó utat a busz kint várja magukat”. Kimentünk a csomagjainkat elrakták és mi felszálltunk a buszra. Szinte egészen hátul ültünk le. Mi után kényelembe helyeztük magunkat.

-Miért is vagyok, hűtlen barom? –fordultam Sziszi felé.

-Hát, amikor, ott voltunk annál a büfénél egy csaj történetesen Jess közölte velem, hogy utál téged. Hogy miért mentem hozzá egy egoista hűtlen baromhoz, aki az exének gyereket csinál? És hát így vagy te hűtlen barom.

-Ó, értem és te ebbe mit látsz reálisnak?

-Hogy van csöpp egod, Édes.

-Kinek nincs? –kacsintottam rá. –És a vas macsó, hogy jött?            

-Ja az magától. –rántotta meg a vállát.

-Ha géppel megyünk, már otthon lennénk. –körülnéztem és rajtunk meg a 2 buszsofőrön kívül mindenki aludt.

-Alszunk? Kezdek álmos lenni. –mondta Sziszi.

-Aha. –hátra dőltötűk az üléseket és Sziszi a fejét a vállamra tette, és a keze meg a hasamon pihent. Én is nagyon nehezen elaludtam addig, amíg egy nagy csapódást hallottunk és az egész busz felriadt.

-Szívem, mi történt? –nyitotta ki a szemét Sziszi.

-Asszem valaminek neki mentünk.

-És a busz egybe van?

-Ha élünk igen. –ekkor egy vérző arcú pasi állt meg fölöttünk. 

-Á! –sikította el magát Sziszi, meg kell hagyni elég horrorisztikus látvány volt

-Nyugalom, csak azt szeretném tudni jól vannak-e? –kérdezte kedvesen

-Igen. –válaszoltam.

-Kis asszonynak semmire nincsen szüksége, Mert jönnek a mentők és lehet hogy egy nyugtató nem ártana?!

-Sziszi kell, amit az úr mondott? –válaszul csak megrázta a fejét.

-Hölgyem, más is kap, nyugodjon meg.

-Jól van, megpróbálok.

-Elmondom, hogy ketten meghaltak a buszon ezért elkell menniük mellette. Ki fogja bírni?

-Majd eltakarom a szemét, csak szóljon. Köszönjük. 

-Rendbe. –ezzel tovább is ment.

-Miért, nem tudunk úgy haza utazni mint a többi házaspár? –nézett rám a könnyektől ragyogó szemével.

-Mert, mi mások vagyunk. –öleltem magamhoz.

-Akkor, most megkérek minden utast, hogy szálljon le. –hallottuk a hangszórókból a hangot.

-Bírni fogod? –kérdeztem aggódva.

-Remélem. –nyelt egy nagyot. Mi előtt oda értünk Sziszi közölte velem, hogy nem fogja bírni, és bele egyezet egy nyugtatóba. Engem is megráztak a történtek, de ha én is kérek nem tudok Sziszire figyelni így is küzdök, hogy el ne aludjak. Nekem, most csak is az lebeg a szemem előtt, hogy Sziszi nyugodtabb legyen.

-Szívem, félek.

-Mitől, virágszálam? –öleltem át.

-Mi fog történi?

-Sziszi, küldenek egy másik buszt ami elvileg öt perc múlva itt lesz és utazunk hazáig.

-Jó-jó de mi van ha…?

-Milyen ha?

-Eric. –csókolt meg.

-Jó estét! Bocsánat a zavarásért. –jött oda két rendőr.

-Jó estét. Semmi gond.

-Csak azt szeretném tudni, hogy házasok-e?

-Igen, azok vagyunk, mert? –kérdeztem.

-Mert házaspárok okozzák itt mostanába a legtöbb halálos balesetet.

-De mi Svédországból vagyunk.

-Akkor be kell vinnem magukat kihallgatni. Kérem jöjjenek. –felálltam és Sziszit is felsegítettem.

-Ö biztos úr, hogy fogunk haza jutni? –kérdezte Sziszi.

-Elérik a busz, mert késni fog még kb. 10percet.

-Bőröndjeinket vihetjük?

-Igen, persze. De tudják mit itt is megeshet.

-Jó.

-Akkor tudnak valamit?

-Nászútról jövünk haza, és ma egy hete vagyunk házasok, és csak szeretnénk otthon lenni.

-A buszon mit csináltak?

-Sziszi aludt én meg szundiztam.

-Rendben. Köszönöm. Itt is van a busz. Jó utazást.

-Köszönjük. –felszálltunk az új buszra és most már Svédország felé tartunk és nagyából 10óra alatt oda is érünk.