Nézzük meg a várost
-Jó reggelt! –ébredtem Eric karjaiba.
-Neked is! –puszilt meg.
-Eric, Sziszi gyertek enni!!!!!!!!- hallottam anyum
hangját.
-Megyünk!!!! –ordítottam vissza. Pár perc múlva lent is voltunk.
-Jó reggelt, apu! –öleltem át.
-Neked is Szívem!
-Mr. Johnson, jó reggelt! –rázott kezet Eric
apámmal.
-Neked is!
Éppen vártam, hogy kész legyen a meleg szendvicsünk, amikor a húgom rám öntötte a tejet, ami tele volt müzlivel és kakaóval. Mindenki
nevetett, kivéve apámat. Eric örömteli arcát meg, jó volt látni.
-Sziszi, sajnálom!
-Nem baj. –nevettem én is. Miután mindenkit megvárakoztattam, lementem reggelezni.
-Nem baj. –nevettem én is. Miután mindenkit megvárakoztattam, lementem reggelezni.
-Cecília milyen terved van mára? –kérdezte apám.
Eric erre a névre mindig elmosolyodik, de mivel mellettem volt, bokán rúgtam, mire ő visszavette a komoly ábrázatát.
-Hát megmutatom a várost.
-Kiváló ötlet. És merre?
-Megmutatom a régi kedvenc helyeimet, ahol a
srácokkal lógtunk.
-Remek, szép helyek. Megyek telefonálok.
-Oké.
Mr. Johnson szemszöge
Most már tudom, hogy a lányom merre akar menni. Már
csak Reecot kéne elérnem és Eric nem élné meg a holnapot. A kezembe vettem a
telefonomat és Reecot hívtam.
-Mr. Johnson! Igen?
-A lány a ti utcátokba megy, ahol megtanítottad
táncolni. Intézd el azt a Ericet!
-Rendben, már meg vannak az embereim is.
Viszhall!
-Szia!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése